Sziasztok!

Ezt a programot a Tündérkör Alapítvány a „Legyél a Változás Egyesület” jóvoltából hozta létre. Ők voltak azok, akik számunkra 5.160.000 forintot utaltak. Az adomány 20%-át alapítványunk működésére, a fennmaradó összeg 100%-át a gyermekvédelmi szempontok szerint a fogyatékossággal élő gyermekek javára fordíthatjuk.

Éppen ezért hoztuk létre a SZENT MIKLÓS EGÉSZSÉGÜGYI PÁLYÁZATOT a 16 év alatti fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok részére. Azok részére, akik anyagi okokból nem tehetik meg, hogy akár egy több százezer forintos segédeszközt megvásárolva segíthessék elő a gyermekük életminőségét, egészségi állapotát.

Olyan debreceni, illetve (+25 km) szoros agglomerációjában lakó családok jelentkezését várjuk, ahol a fogyatékossággal élő gyermeknek szüksége van olyan egészségügyi tárgyi eszközre, mely a gyermek állapotát javíthatja vagy szinten tarthatja, és nem haladja meg a 200.000 forintot. A jelentkezők eseteit szervezetünk szigorúan ellenőrizni fogja! A pályázati kiírástól nem térünk el, azt maradéktalanul betartjuk. Az általunk megítélt adományokat a felületeinken folyamatosan publikáljuk majd, az átláthatóság jegyében egészen addig, míg az anyagi forrás tart.

Pénzadományokat senkinek nem áll módunkban adni, csak egészségügyi eszközöket vásárolva, majd azokat tovább adományozva tudunk segíteni.

Kik és mire pályázhatnak?

– Egy család maximum 200.000 forintos eszközre pályázhat.

– Kizárólag a gyermek egészségi állapotának javítását, illetve megóvását szolgálhatja csak az egészségügyi eszköz.

– Debreceni, illetve maximum 25 km-es körzetéből várjuk a pályázó családokat.

– Azok a családok, ahol van vagy vannak 16 év alatti fogyatékossággal élő gyermekek.

– A pályázat csak egy egészségügyi segédeszköz beszerzésére szól.

– Egy családból, illetve egy címről csak egy pályázat kezdeményezhető.

– Pályázni csak e-mailben az “eset” részletes leírásával lehetséges a hello@tunderkoralapitvany.hu címen.

Kapcsolat

Adatok

Ügyfélfogadás

Állandó Élelmiszer ügyelet