Minden rólunk ejtett szóért hálásak vagyunk nektek. Köszönjük szépen!

Tóth Zsé Ferenc, az alapítvány elnöke.

,,FONTOS RÉSZÉT KÉPEZIK AZ ALAPÍTVÁNYUNKNAK A SEGÍTŐ SZÁNDÉKÚ EMBEREK”

A tavalyi év rendkívül erős volt számunkra. A pandémia erre nagyon ráerősített. A 6 éves működésünk során mi azt tapasztaljuk, hogy ha lassú csökkenő tendenciát mutatva is, de egyre kevesebben fordulnak hozzánk segítségért. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne munkánk, mert az nyilván ettől független sok van. Igyekszünk mindenhol ott lenni ahol szükség van ránk. Egész évben folyamatosan és szüntelen mentünk mentünk és mentünk. Ez az év ráadásul tuti, hogy sokkal keményebb lesz, így előre felszívtuk magunk. Reméljük, hogy az adó 1 %-os támogatás is óriási segítség lesz számunkra, mert akkor magabiztosabban segíthetünk majd. A 2020-as évben több tonna élelmiszert, tisztítószert és édességet tudtunk kiosztani a rászoruló gyermekekkel rendelkező családoknak. Elkezdtük szervezni az 5. TündérFutást. Nem, sajnos nem a fizikait. Nem merünk kockáztatni a vírus helyzet miatt. Egy virtuálisan lebonyolított csodáról van szó. Egy igazi országos jótékonysági sportgáláról. Ahol a sportolók, nem sportolók, azaz bárki aki segíteni akar, az sportolva segíthessen. Ez a TI csodatételetek! Minden egyes nevezéssel, amiért persze érmet kaptok, bizony adományoztok is. Mert a 3000 forintos nevezésből 2000 Ft. az alapítvány számláján marad! Amit kizárólag a célkitűzéseink megvalósítására fordítunk. Minden megosztásért, rólunk ejtett szóért, nevezésért hálásak vagyunk. A dicsőség kizárólag a Tiétek! Köszönjük szépen! Az idevonatkozó részletek a Facebook 5. TündérFutás oldalon nyomon követhetőek. Tóth Zsé Ferenc írása

Leave a Comment