Hova tűnnek a pénzadományok? IDE! 837.561 Ft/2.300 kg csak ma.

Az adományokból ma vásárolt élelmiszer egy része

GŐZERŐVEL KÉSZÜLNEK A KARÁCSONYRA ÉS A MÁSODIK HULLÁMRA

Az adományokból ma vásárolt élelmiszer másik része

Nos bizony egy újabb beszámolóval “kényeztetett” el minket a Tündérkör Alapítvány. Mint tudható, a közhasznú szervezet programokkal gyűjt pénzadományokat, ahol cserébe élményeket szolgáltatnak az adományozó embereknek. Így történt az is, hogy 2.178.000 Ft gyűlt össze az utóbbi programjukon a 4. TündérFutás ONLINE verzióján. Az alapítvány nem sokáig ült az adományon, majd csak elköltötte a felét. Ezzel csak nem 2.5 tonnával növelték készleteiket. Fontosnak tartják ugyanis azt, hogy időben reagáljanak az új kihívásokra a második hullámra. Ráadásul a karácsony sincsen messze.

,,TRIPLÁZOTT ERŐVEL KELL FELÁLLNUNK AZ IDEI ÜNNEPEKRE.”

Tóth Ferenc a kuratórium elnöke

Tóth Ferenc kérdésünkre elmondta – ,,Most egy kicsit durvább lesz a mi karácsonyunk mint az eddigiek, hiszen az infektológiai prognózisok alapján is a december és a január lesz a koronavírus tetőzésének várható időpontja. Ami azt jelenti, hogy még hónapokkal utána is sok lesz a feladatunk. Ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb erőket kell megmozgatnunk annak eredményeképpen, hogy minél több nélkülöző gyermeket tudjunk kiszolgálni.”

,,ÉVRŐL ÉVRE EGYRE TÖBBEN SEGÍTIK A GYEREKEINKET, ÉREZHETŐEN EGYRE TÖBBEN VAGYUNK.”

Benéné Lipcsei Irén, kuratóriumi tag.

,,Egyre többen keresnek minket annak érdekében, hogy segíthessenek a rászoruló gyermekeken. Ez azért fontos, mert több energiánk marad a látens szegmensek felkutatására és azok gyors kezelésére. Nagyon hálásak vagyunk mindenért ami egy méterre is előremozdítja célkitűzéseinket.” – mondta Benéné Lipcsei Irén

Leave a Comment